Létezik erre egyáltalán egyértelmű válasz?!

Persze van nevem, személyi adataim, amely alapján beazonosíthat engem bárki. De vajon ez határozza meg létem?! Természetesen nem… ahogy senkit sem…

Nem szeretném itt önéletrajzszerűen felsorolni, hogy mit és hol tanultam, mely munkahelyek építettek vagy romboltak, milyen területek iránt érdeklődőm, mert reményeim szerint kedves Csillagom, Leveleim olvasása során mindez kiderül majd számotokra is.

A kérdésre nem is tudnék egyértelműen válaszolni, hiszen van egy múltam... amelyben más voltam, de alakította jelenem, ami folyamatosan változik és a holnap már csak a múlt…és persze ott van a titokzatosa jövő, a múlt és jelen folytonos egymásra hatásának kiszámíthatatlan kimenetele.

Mindenki a saját belátása szerint kell, hogy élje ezt az egy életet, ami megadatott számunkra. Mindenkinek mást jelent a siker, az eredmény, a jó, a rossz… nincs semmi kőbe vésve.

Én magam úgy vélem, hogy az én életem egy legfontosabb része, az hogy ahol tudjak valamilyen formában segítsek, tanítsak.

Egy konferencia során, ahol a munkámmal kapcsolatosan kellett előadást tartanom, a blokk befejeztével, kiültettek minket a színpadra és feltették azt a kérdést, hogy hol látom magam 5 év múlva. Az adott szituációban nem volt furcsa kérdés, de sosem szerettem az ilyen HR kérdéseket, mert erre mindenki azt válaszol, amit csak szeretne. Törtem is a fejem rendesen, de a válasz  úgy tört fel belőlem, mintha nem is én mondanám…na nem a tartalma miatt, hanem mert annyira igaz volt, hogy magam is meglepődtem rajta. Az én válaszom ez volt; a múltban, kislányként énekes vagy balett táncos szerettem volna lenni, de idővel rájöttem, hogy nincs tehetségem a tánchoz és nincs hangom az énekléshez. De évekkel később ráébredtem, hogy mi a küldetésem. Az, hogy segítsek másoknak a tudásommal, mert ha akár egy sorsot is sikerül jobbra fordítanom, akkor már megérte erre a Földre születnem. És én ezt szeretném csinálni nem csak 5 év múlva, hanem mindig…

Természetesen a segítség sokféle lehet… nem mindig a helyesnek tartott tettek segíthetnek másokon… az emberi sorsok mindegyike különleges…és sosem tudhatjuk kinek hogyan hatunk az életére.

Így remélem velem tartotok, hogy megtudjátok ki voltam... ki vagyok... és hát, hogy ki lehetek...

A Levelek olvasása közben azért arra is rádöbbentem, hogy leginkább a negatívumokról írtam, mert sok-sok nagyon jó emlék tört fel bennem, ami lehet csak egy szó volt, egy pillantás, egy meglepetés, egy kedves gesztus, néhány izgalmas pillanat…ezekkel mindenképpen ki majd egészítenem a történeteket. Közhely, de tényleg igaz, hogy az idő megszépíti a múltat és a végén csak a jó marad és hála a jó Istennek, amiket én itt most olvasok a rosszabb dolgokra, azok kiváltó okaira már nem is emlékszem, ami azt jelenti, hogy nem is lényeges… és inkább csak a megmosolyogtató élmények maradtak meg, ami meg azt jelenti, hogy igyekszem a jóra összpontosítani és arra emlékezni, ezzel is kizárni a leginkább negatív hatásokat az életemből.

Aki csak beleolvas, egy-egy Levelembe nem tudhatja, hogy ki és honnan cseppent bele az én hol zűrzavaros, máskor állóvízként csendben várkakozó, tehát teljesen kis átlagos életembe.

Nos, akkor lássuk, hogy ki-kicsoda, de csak nagyon röviden… a többit soraim rejtik.

Laura

Középső csoportos óvódás lehettem, amikor egy költözés során találkoztam Laurával, a világ vége mögötti kis településen. Hamar elválaszthatatlanok lennünk. Neki nem volt testvére és mi olyanok voltunk, mint két lánytestvér. Ekkor a ’80-as évek második felét írtuk. 1992-ben mindkettőnk szülei úgy döntöttek, hogy elköltöznek és több száz kilométerre folytatják az életüket… és persze, hogy ne legyen annyira egyszerű és próbára tegyék barátságunkat, az ellenkező irányba mentünk. De a mi batárságunk fennmaradt, hála kitartóan körmölt, kacskaringósan megírt leveleinknek.

Ő az akihez az első Leveleim szólnak…

Bence

 2 évvel fiatalabb öcsém. Kissé még gyerek, és mindentől fél, amivel szembe kell néznie. Sajnos ideje korán sok bántás érte és mindezt nehezen dolgozza fel.  Szerintem az egyik legnagyobb feladata, hogy fiúból férfivá váljon.

Bébi

 15 évvel fiatalabb édes hugicám. Ő most már 17 éves – ez hihetetlen nekem is leírnom, no nem azért mert ezáltal eszméletlenül öregnek érzem magam…vagy mégis?! – és kamaszok mindennapi nehéz életét éli.

Roli

Istenem…. minden lány életében van egy Roli… ő az, aki először olyan mélységekig rabul ejt, hogy bármit képesek vagyunk megtenni és elhinni neki… akinek sem tettei, sem szavai nem számítanak… egyszerűen csak hatalmas, csodálkozó tekintetünkkel lessük és várjuk a hívását…ha kapunk egy kacsintást már azt hisszük, hogy ő is szerelmes belénk…

Igen, ő Roli… az első olyan srác az életemben, akibe úgy belezúgtam, hogy teljesen eldobtam minden józan ítélőkészségem, már amennyivel egy 17 éves lány rendelkezik… és mivel Leveleim nem szólnak igazából a mi történetünkről (erről az időszakról leginkább naplóm tudna árulkodni), így elárulom, hogy Ő volt az ELSŐ az életemben… Én természetesen nem jelentettem neki semmit, csak a nevem miatt egy skalp voltam neki. Szerintem akkor nehezen, de valahogyan túléltem. És, hogy mi segített?! Őt úgy hívták, hogy …Zoli…

Zoli

Leveleim Vele kezdődnek…

Ha Mindenkinek van egy Roli az életében, akkor Mindenkinek van egy Zoli is az életében… Ő az a  bizonyos Első és megismételhetetlen, igazi, mélyből jövő és hatalmas lángokkal égő nagybetűs SZERELEM. Ő az, aki mellett lányból nővé válsz. Ő az, aki a legnagyobb örömet és a legnagyobb fájdalmat tudja okozni…

Ha kíváncsi vagytok történetünkre, kérlek, olvassátok Leveleimet…

Misi

Egy Roli és egy Zoli Mindenki életében van… ez is egy hatalmas ajándék, hiszen általunk olyan érzelmi skálát járunk meg, amiről szinte fogalmunk sincs, hogy létezik és hogy ezzel a hatalmas amplitúdóval mozgó skálán milyen mélységekre és magasságokra vagyunk képesek…

De úgy gondolom, hogy akkor lehetünk teljesebbek, ha egy Misi megadatik nekünk drága Csillagaim.

Misi, volt az akiért olyan tettekre lettem volna képes, amelyeket egyik általam úgy szeretett családtag, barát, szerelemnek soha nem tettem volna meg.

Ő volt a Barátom, a Párom…majd a Társam…a Férjem…majd már csak a Múltam…

Történetünkről majd részletesebben Leveleimben olvashattok…

Léda

Talán életem alakulására az egyik legnagyobb hatást ő gyakorolta. Velem sosem beszélt, de a háttérből irányította a szálakat. Ő apám … mondjuk úgy, hogy nője…immár lassan 19 éve biztosan… nálam körülbelül másfél évvel idősebb. Van egy 7 éves lányuk, akivel én sosem találkoztam… és nem is szeretnék…de nem élnek együtt.

A történet érdekességét reményeim szerint leveleim majd elárulják.

Zsombor

Főiskola...új környezet..új emberek...

Ő főiskolán csoporttársam volt és már az elején nagyon közel kerültünk egymáshoz. Ő 1 évvel volt idősebb nálam. Szőkés barna, nem túl magas srác...akinek tökéletesen stílusa volt és néha már bosszantóan kifinomult volt a beszéde. Viszont tökéletes ellenéte volt Zolinak. Nőként tekintett rám és ez piszkosul jól esett.