Az Újév hajnala
Egyenesen állok. Kezemben egy pohár pezsgő, miközben szól a himnusz, kint robbannak a petárdák, az eget megvilágítják a tűzijáték szikrái. Körülöttem párok. Csak én állok magányosan… Ránézek a Tv-re… majd a kinézek az ablakon… majd a pohár pezsgőre. Ahogyan az utolsó énekhang elhangzik, az utolsó dallam is elhalkul. Mindenki Boldog Új Évet kíván párjának, csókok csattannak el, mosolyoknak egymásra. Csak én állok… Szemem ismét az ablakra téved, poharam szinte láthatatlanul megemelem, és azt mondom Boldog Új Évet Misi…szeretlek… és közben arra gondolok, hogy most épp Editre tekint úgy, ahogyan egykor rám is nézett. Tekintetéből árad a szeretet és mosolya is lágy, nem hivalkodó, ajkaival nem szól, csak gyengéden megcsókol… igen, voltak ilyen pillanatok, amelyekre most fájdalmas emlékezni.
Miután mindenki Boldog Új Évet kívánt a másiknak… lehuppantunk…az elmúlt éveink szilvesztereinek emlékei cikáztak fejemben. 6 évünkből 6 Újév kezdetekor alkottunk egy párt, de nem mindet töltöttük együtt. Az elsőn biztosan nem voltunk együtt, de szerintem a másodikon sem. Kettőre (de inkább háromra) határozottan emlékszem még. Az egyik ilyen jelen eseményen, aludtunk édesen a kanapén, majd 3 perccel éjfél előtt ébresztettem, hogy mindjárt itt a mágikus újesztendő. Miután beköszöntött az, amit sokan úgy várnak, egy puszit nyomva egymás ajkaira, fejünket letéve újra álomba szenderültünk (amúgy ha minden igaz ez egy olyan évben volt, amikor én még a Hivatalbandolgoztam és január 31-én is ügyeletben voltam és konkrétan ott is elaludtam az asztalon, mert a tanulástól annyira fáradt voltam). Abban is biztos vagyok, hogy a legemlékezetesebb szilveszterünk – szerintem mindkettőnknek - az volt, amikor már éjfél megelőzően ráhangolódva egymásra, gyűrtük a lepedőt, majd pontban éjfélkor nemcsak a pezsgős üvegek dugói, petárdák, tűzijátékok durrantak… Az időzítés tökéletes volt…
Emlékek, érzések jöttek… tartoztam valakihez és most egyedül ülök és még csak remény sincs bennem, hogy ez a közeljövőben változni fog, de nem is akarom. Piszkosul nehéz érzés elnyomni a valódi érzéseket, csak azért, hogy kíméljem magam és egy szintén nagy álmom megvalósítását előtérbe helyezzem. De az emlékek csak jöttek és leszegeztem fejem és tekintetem, mert éreztem, hogy szemeim kezdenek nedvesedni. Ez szintén nem az a hely volt, ahol szívesen felvállaltam volna mindazt, amit érzek… hálát, mert befogadtak, így ismeretlenül…magányt, mert ismeretlen voltam…és nem tartoztam senkihez…fájdalmat, mert gondolataimban és szívemben Ő volt…örömet, mert átélhettem vele azokat az kezdeteket.
Szintén örök igazság, hogy valaminek a kezdete… valaminek a végét is jelenti. Hiába kezdtünk új és új éveket... 2014 után a MI időszámításunk már nem folytatódót…
Erika, a vendéglátóm az este folyamán megkérdezte, hogy milyen megérzéseim vannak erre az évre vonatkozóan. Én csak annyit tudtam mondani, hogy nagyon sok… szokatlanul sok. És mit érzek Misivel kapcsolatban? Nos… abban szinte biztos vagyok, hogy jövőre ilyenkor már a karjaiban lesz a babája (itt szeretném elmondani, hogy míg együtt voltunk annyiszor, de annyiszor képzeltem el azt a jelentet, amikor végre elmondhatom neki, hogy sikerült és úton van a mi babánk. Tudtam, hogy felhőtlenül boldog lesz és abban is biztos voltam, hogy könnyek fognak a szemében megjelenni. Mindennél jobban szeretett volna és csak ölelt és ölelt volna, miközben mindkettőnkben a mennyi boldogság uralkodna el. Szája hatalmas mosolyra húzódna és újra olyan szerelembe esne, úgy, mint az elején. A legszebb dolgot tudtam volna neki adni…és igen…mindennél jobban vágytam volna rá. Látni akartam, amikor karjaiban tartja és büszkeségtől férfiasan sír….és igen ezt én adhattam volna neki. De ez mind be fog következni…csak nem én leszek majd mellette…). Vele kapcsolatosan van még egy megérzésem, de az most itt nem lényeges.
Most 2016. január 1 és hajnali 4 óra van… és hogy velem mi lesz? … csak rajtam múlik…de hiszek és remélek…és persze teszek is érte.