Levél a levélben 2003. augusztus 25.
Drága Csillagaim! Ennek a bejegyzésnek az érdekessége, hogy barátnőmhöz címzett levelemben hivatkozok egy másik levére, 
vagyis inkább csak megírtam neki, hogy érzéseimet Zoli felé egy levélben mondtam el. Nos, ezt a levelet megtaláltam és beleillesztettem ide, hogy mindenki láthassa, hogy miről is beszéltem.
De levélnek, a levélben is története van…
Különösen egy sor szorulhat magyarázatra. Miért is veszthettem el Zoli bizalmát? Emlékeztek arra, hogy írtam, hogy érdemes arra a főiskolai évfolyamtársamra figyelni akiről korábban írtam?
Töredelmesen bevallom, hogy elcsattant egy csók köztünk… A mai napig nem tudom, hogy melyikünknek mennyi része volt abban az egyetlen, lehet finom csókban… Ott álltunk a főiskolai előadó melletti lépcső alján…én a falnak támaszkodtam, majd mélyen a szembenézett…szavaira már nem emlékszem, csak arra, hogy ajkai az ajkaimhoz ér, talán egy másodpercre…nem többre… mikor kinyitom a szemem már rémült vagyok… és zavarodott és szégyellem magam. Lelkiismeret furdalásom volt és el is mondtam Zolinak, hogy mi történt… a történetet majd a következő levélben folytatom…
Itt már egy hanyatló kapcsolatról olvashattok…arról, hogy milyen amikor az első év véget ér és csak a szürke hétköznapok jönnek…
Szia Laura!
Talán kezdem azzal, hogy, amit a telefonon keresztül beszéltünk; Anyunak elege lett abból, hogy apám folyton semmibe veszi, megszégyeníti mások előtt és, hogy mindent csak a Léda kap meg, így hát mikor apám üzleti útra hivatkozva elment a Lédával nyaralni, fogta magát, hívott egy költöztetőt és a vidéki lakásból és a K-i lakásból is kipakolta, ami kellett az albérletbe. Egész jó a mi kis lakásunk K-n. Mikor apám hazaért el volt képedve –gondolom – mert felhívta anyámat és üvöltött vele. Engem is megpróbált elérni, hogy megmondja, ha vele maradok minden költséget áll, ha nem akkor nem kapok semmit. De én nem voltam telefonközelben és utána már nem keresett többet. A Bence volt, aki azt mondta, hogy nem tud dönteni és egyikükkel sem akar lenni. Szerintem nagyon fél. Nekem sokszor mondta, hogy elege van, de gondolom nem akar balhét, de majd eljön az ideje, mikor döntenie kell. A Bébi eddig nem sokat érzékelt a dolgokból. Már megkérdezte, hogy „apu nem jön ide?” – és anyu megmondta neki, hogy nem. Nem hisztizett eddig. Most anyu beadta a Bébire a keresetet és ha nem tudnak megegyezni, akkor nehéz hónapok elé néz anyám. Én örülök neki, hogy elment, csak nem bízom abban, hogy ez végleges. Félek attól, hogy visszamegy. Szerintem nem szabadna az új lakásba felengedni, de meg fogja tenni. Nem hiszem el, hogy nem tud elszakadni ettől az embertől. Ha ezt a lépést megtette, innen nincs visszaút. Remélem is, hogy nem megy vissza, bár apám azt mondta, hogy bármikor megteheti, de közben lecserélte a zárakat. Szerintem, ha ezek után visszatérne nem lenne benne könyörület.
Vidámabb témára térve – már ha annak mondható. Zoli. Hát nem ez volt a legvidámabb nyarunk. Nagyon sokat veszekedtünk. Ő is állandóan ingerlékeny volt és házisárkánynak hívott. A villányi utunk rosszul indult, már a vonaton összekaptunk, de az este és a következő nap is jól telt. És az igazi csoda, hogy ruhát vett nekem. Eddig rám nem költött. 2 miniszoknyát és egy hosszú egyberészest kaptam tőle. Aznap este megint összevesztünk, mert összefutott egy haverjával és megbeszélt vele egy esti sörözést és én meg megharagudtam rá, mert épp akkor mondtam neki, hogy milyen jó, hogy csak ketten vagyunk és senki nem zavar minket. De nem lett semmi a találkozásból, elmentünk, ugyan de a srác sokat késett és mi visszamentünk a szállodába. De a végén jó élményekkel indultunk haza.
Sok mindent nem csináltunk. Ő dolgozott és én meg itt voltam Pesten vagy K-n, hol Balatonon voltunk és ott buliztunk, De tényleg sokat veszekedtünk. Volt olyan, hogy hol én, hol ő ment aludni a másik szobába. Egyik este én mentem és egy levelet írtam neki (levél lentebb-szerk.), melyben elmondtam mi a bánatom és, hogy mi az amit nehezen tudok elviselni a kapcsolatunkban. Ő is megmondta, hogy talán korán találkozunk, mert még nem igazán vagyok tapasztalt ilyen dolgokban és így nem tudom kellően megbecsülni. Ebben igaza is lehet. Mert én nem bízom magunkban és ez a nyár is elég nehezen telt el.
Hiányzol….
Bár lehet, hogy ez az üzenet ellentmondásos azzal, amit este tettem, hidd el tökéletesen illusztrálja az érzéseimet.
Kicsim!
Nehéz arról beszélni, amit érzek! De tudnod kell ma megijedtem magamtól és mindattól, amit irántad érzek. Mikor lefeküdtél mellettem az ágyon, azt éreztem, hogy ki kellene valamit mondanom, de félek; ’azt hiszem, akkor jobb lenne, ha mi most befejeznénk’ – de ezt nem akarom, se kimondani, sem érezni. Én még úgy érzem, hogy szeretlek, de a szeptember óta eltelt időszakban sok minden megváltozott. Ugyanaz a dolog kihozta belőlünk a legjobbat és a legrosszabbat. Ilyen volt (van) /lesz/, hogy szinte együtt ’laktunk’. Gondolj csak bele, milyen volt, mikor kis idő elteltével találkoztunk. Ilyenkor annyira tudtunk örülni egymásnak. De miért nem tudjuk ezt a mindennapokban megtenni?! Úgy érzem, hogy hiányzik a ’régi’ Zoli, akit annak idején megismertem. Vagy csak az a gond, hogy akkor még nem ismertelek? És te sem engem. Az elmúlt hónapok pont erre világítottak rá. Hiányzik minden abból az időből. Hiányzik az is, ahogyan próbáltál beszédre sarkallni, hiányzik az igyekezeted aziránt, hogy jobban megismerj, hogy boldoggá tégy szeretkezés közben. Olyan vagy, mintha mindebbe belenyugodtál volna, és nem érdekel, hogy mi van velem. Persze erről is már beszéltünk, hogy ez az én hiányosságom, mert nem nézem nyitott szemmel a körülöttem folyó dolgokat. És az ágybéli hiányosságaimról is beszéltünk, hogy nem vagyok elég aktív- ezzel gondolom lanyhult az érdeklődésem irántam ezen a téren. De hidd el, ha nem csak belenyugodnál, hanem ’fognád a kezem és megmutatnád nekem a világot’, akkor lehet, hogy sokkal könnyebb lenne a dolog. Ehhez viszont türelem kell és megértés. Türelem, mert nem kis munka és erőfeszítés, na és persze idő és nem utolsó sorban megértés aziránt, hogy miért kell egy 19 éves lányt a kezénél fogva vezetni. Sajnálom kicsim! Nem tudom, miért vagyok ilyen. Tudom, hogy neked se időd, se türelmed nincs ahhoz, hogy segíts nekem ebben. És ebben igazad is van. Hiszen nekem kell mindezt megtennem egyedül! De ha te velem vagy akkor …itt most elakadtam…
De te nem bízol meg bennem, így féltesz elengedni. Ami jelentheti azt is, hogy szeretsz, mert ragaszkodsz hozzám vagy csak egyszerűen annyit, hogy engem akarsz. Tudod, én azért vagyok állandóan otthon; 1. mert nem igazán érzem magam jól emberek közt (pedig szeretném) 2. mert szeretlek, és abban bízom, hogy így vissza tudom nyerni a belém vetett bizalmadat, amit elvesztettem. Annyira igyekszem, hogy megfeleljek neked, még ha épp az ellenkezőjét tapasztalok – ilyenek ugye a megjegyzéseim. De ezeket azért mondom, hogy próbáljam felhívni magamra a figyelmedet, mert szeretném, ha aggódnál amiatt, hogy netalántán elveszíthetsz. Ezzel próbálok némi féltékenységet kihúzni belőled és némi érdeklődést az érzéseim iránt. Akkor szoktál csak a felől tudakolózni, mikor már sírok, de azt sosem tudod mi áll ennek a hátterében. Neked csak mindig az jön le a dolgokból, hogy már megint valami vacakon kaptam föl a vizet. De hidd el, nekem nagyon hiányzik az érintésed. Mikor ma a megsimogattál elsírtam magam, mert már nem is emlékszem, mikor tetted ezt velem. Ez nem ugyanaz az érintés volt, amit szeretkezés előtt csinálsz, abban nem volt ilyesfajta vágy. Csak azt éreztem, hogy meg szeretnél vigasztalni. És nagyon jól esett.
Valahogy úgy érzem, hogy az érzelmi oldal kezd elveszni. Néha mondok valamit és te elmosolyodsz, és azt mondod, hogy hogy ezért szeretlek. És mi van, ha nem mondok semmit, csak azt, hogy bújj hozzám?! Akkor meg az a baj, hogy én túl sokat akarok. És igen! Igen, azt akarom, hogy búj oda mellém anélkül, hogy kellek a másiknak. És ha ezt a nap 2 órájában szeretném, szerintem ez nem nagy baj. Mert, hidd el, ha 1 héten keresztül ezt csinálnánk és semmi mást, akkor valószínű, hogy hamar megunnám, de nem csináljuk. És tudom, hogy basztatlak a TV-vel és mindennel, ami csak létezik a világon. De én csak egy kis figyelmet szeretnék, de ezt te is tudod. Szerinted az elmúlt 7 évben mennyi figyelmet kaptam?! Te nem tudod, milyen érzés állandóan csak ülni, inkább nem csinálsz semmit, minthogy rosszat tegyél. És nem tudod milyen érzés, ha mindenért téged tesznek felelőssé, ha megpofoznak olyanért, amit nem érdemeltél meg, csak hogy a másik megnyugodjon és azt érezze, hogy most milyen jó neki. És kicsim, mikor ellöksz magadtól az egyfajta pofon nekem, nemcsak a szó legszorosabb értelmében, hanem mikor elutasítasz akkor is olyan érzés, hogy már megint valami rosszat csináltam, és így büntetsz. Talán ezért is félek.
Egy előző levelemben és szavaimmal is megígértem, hogy még évekig melletted leszek. Nem sok ígéretemet tartottam meg, de ezt szeretném. De nem, csak azért mert megígértem, hanem azon egyszerű oknál fogva, mert nagyon SZERETLEK! Ezt neked is tudnod kell! Talán ez az év arra is jó volt, hogy megismerjük egymást, a következő pedig arról fog szólni, hogy meg tanuljunk vele együtt élni és minden kis hibánkat jónak felfogni és a rákövetkező évben meg már mindent tökéletesen tudunk már kezelni és harmóniáiban élni EGYMÁSSAL! De mindehhez türelem, idő és megértés kell; mindkettőnk részéről!
Ez a levélke csupán egy pillanatnyi eszmefuttatás. Leírtam azt ami éppen bennem kavarog. De az még ennél is rosszabb lenne. Sok pont van, amit nem fejtettem ki és gondolom sokhiányos és számodra kusza, értetlen rész. Próbáld megérteni a levelet, ha nem megy nem tragédia, csak akkor nem hiszem, hogy érted mi fájt nekem igazán.
És nagyon szeretlek és sokáig szeretni is foglak!
Szeretlek! A Te kicsikéd.
2003.07.25.
De ha minden igaz ma megyünk és lefoglaljuk a tunéziai utunkat és szeptember 11-ém elmegyünk egy hétre. Remélem, eljutunk addig. Az elmúlt hétvége egész jól telt a Balcsin. Nem csináltunk semmit csak együtt voltunk és sokat szeretkeztünk. Most viszont elkezdődtek az unalmas hétköznapok. 1-2 napot Pesten leszek, aztán hazamegyek, majd 8-án indul a suli, de nincs hozzá kedvem. Te mit fogsz csinálni, ha befejezed a sulit? Mindjárt dolgozni fogsz?
Ne haragudj, hogy ilyen rövidre sikeredett a levél, de nem jut eszembe semmi más. Majd igyekszem legközelebb többet írni.
Sok-sok puszit küldök barátnémnak!
Megara