…. mikor azt mondta, hogy nem viszem semmire ebben az életben. levél kelte; 2002. március 25.
Csillagaim ez a levél nem is annyira a szerelemről szól, inkább egy vitáról. Arról, hogy milyen fájdalmakat tudnak, tudunk okozni mindazoknak, akiket szeretnünk kellene, hiszen ha másra nem rájuk …és egymásra mindig számítanunk kellene…a családra.
Ha valaki már élt át hasonlót pontosan tudja miről ír az a 18 éves lány, aki akkor voltam és ezek a szavak még majd 14 évvel később is ugyanúgy visszhangzanak a fülemben és fájnak a szívemnek.
Szia Laura!
Annyi minden történt velem, hogy is tudom, hol kezdjem. A Zolival minden rendben. Vannak jó és rossz napjaink, de azt hiszem ez így természetes. Bár a Szalagavatónkon kicsit megsértődtem rá. Úgy volt, hogy nem jön haza, mert aznap vizsgázott. A vacsoránál kaptam egy sms-t, hogy úton van hazafelé. Én majd kiugrottam a bőrömből a boldogságtól. Felhívtam és azt mondta, hogy lehet, hogy lejön, de nem biztos. Mikor már a buliban voltunk, felhívott, hogy most a haverokkal elmegy ide meg oda. Én utána mentem és az utcán jött velem szembe és nem ismert meg. A haverjai mondták neki, hogy jövök. Teljesen kivoltam. Próbáltam leplezni a fájdalmam, mikor fogta magát és se szó, se beszéd elment a barátaival. Ott dühöngtem az utcán, a barátnőmmel voltam. Alig tettünk meg néhány lépést egy autó ment el mellettünk. Ki más ült volna benne, mint a Roli. Én nem igazán akartam beszállni, de a barátnőmmel fogtuk magunkat és behuppantunk az autójába. Nem volt semmi, pedig nagyon nyomult. Kocsikázás után, visszamentünk a buliba. Nagyon el voltam keseredve, sírtam, mert úgy éreztem, hogy nem vagyok fontos a Zoli számára. Úgy 2 körül, fönt voltunk a ruhatárnál, mikor betoppant. LAURA! OTT ÁLLT VELEM SZEMBEN, 20 CM-RE TŐLEM ÉS NEM VETT ÉSZRE!- nem tudom, hogy annyira részeg volt, hogy tényleg nem vett észre vagy csak nem akart észre venni. Ekkor teljesen kiborultam. Elrohantam, majd visszamentem, ő meg nem értette, hogy ezért miért kell megsértődni. Nem tudtam megmagyarázni neki ezért inkább elmosolyodtam és lementünk bulizni. Egész este együtt voltunk és nagyon jól érzetem magam! 5 óra körül észrevettem egy ismerős alakot. Képzeld ott volt a Roli – állítólag már 3:15-től. Én továbbra is úgy tettem, mint aki nem veszi észre. Mikor elmentünk a Zolival odaköszöntem neki. Egyébként a mi Szalagavatónk február 15-én volt. Mi nem táncoltunk, csak néhányan, akik tudtak a dologról, azok táncoltak.
Itthon, nálunk nagyon-nagy problémák vannak. Az egész azzal kezdődött, hogy a jelentkezési papírjaimat anyám nem akarta (aláírtam) aláírni. Azt akarta, hogy apámmal írassam alá. Azt tudni kell, hogy apámmal már jó ideje nem beszéltem, mert megtudtam, hogy elolvasta a naplómat. Én nagyon meg voltam sértődve és dühös is voltam, de eszméletlenül, de még apám volt felháborodva, amiért lehordtam a sárga földig. Minden dühömet kiadtam magamból, mikor összevesztünk és ezt a haragomat öntöttem betűk formájába. Elismerem, hogy durva szavakat írtam le, és azt is hogy ez nem esett neki jól, de belegondolhatott volna abba is, hogy nekem hogyan esett az mikor lekurvázott, mikor azt mondta, hogy nem viszem semmire ebben az életben (csak a pedagógus pályára vagyok alkalmas és 20 évesen elbaszom az életem azzal, hogy férjhez megyek).
Visszatérve az elejére: ott voltam március 1-én aláíratlan, feladatlan jelentkezési lapokkal. Reggel vettem egy nagy levegőt és odamentem megkérni, hogy írja alá. Előadta, hogy szerinte nekem a jog magas, nem hiszi, hogy el tudom végezni, miért nem megyek inkább tanárképzőbe. Mit gondolsz, hogy esett ez nekem?! A papírokat nem akarta aláírni, mert anyám a gondviselő. Ekkor otthagytam őket. Mikor visszahívtak, leültettek. Újra elmondta, hogy ez nem fog menni. Én ezt megköszöntem és el akartam menni, de nem engedett. Ekkor kezdődött a balhé. Az elmúlt 18 évet ’elemeztük’. Mindenki kiabált a másikkal. Én sírtam (persze én csak azért sírtam, mert sajnáltatni akartam magam – szerinte). Elmondtam én is, hogy meg ő is, hogy mi volt a legnagyobb bánatunk. Elmondta, hogy nem is ismerem őt, hogy minden egyes pofon, amit kaptunk, az a helyén volt. Nem már nagyon elegem volt, már azt mondtam, hogy utálom az életet, ő: „ott az ablak, ugorj ki, semeddig se tart”-most gondold el, ez milyen érzés volt, mikor az apád mondja neked ezt. A vita úgy ért véget, hogy anyu nem állt mellé és ezért felkapta a vizet és elrohant. Mondta, hogy elköltözik, mondtam, hogy majd én. Maradjon a többiekkel, legyen jó apja a Bébinek (hugom-szerk.), de nem is figyelt. Most vidéken lakik. A hétvégén jön haza a mamám Ausztráliából és lehet, hogy el is megyek.
Kétszer feljött a héten, én köszöntem, ő meg észre sem vett és még ő volt felháborodva, hogy nem köszöntem. Anyám is megmondta, ha nem próbálom rendbe hozni a helyzetet, akkor csomagolhatok - ő nem fogja feláldozni a másik két testvéremet és magát. Fogalmam sincs, hogy mit csináljak. Elméletileg (ma) kéne beszélnem apámmal, de nem tudom hogy meg tudom-e csinálni. Talán sikerül rászánnom magam.
A tovább tanulásról:
Én 7 helyet jelöltem meg. 5 jogot – Pécs, Pest, Szeged, Debrecen, Győr. Egy politológusi szakot is megjelöltem az ELTE-n és az Államigazgatási fősulit. Annyira félek a felvételitől. A töri felvételitől annyira nem, mint a magyartól. Minden nap a töri könyvemmel kezdem és azzal fekszem. A magyarnak nem tudom, hogy mikor állok neki, mert a hétvégém úgy megyek, hogy a péntek este a Zolival vagyok, szombat délelőtt olaszon vagyok, délután angolon, este a Zolival vagyok, ahonnan vasárnap reggel megyek haza és akkor állok neki az irodalom tételeknek. Az nem tudom, hogy hogyan megyek át a matek érettségin – semmit nem tudok belőle, egy darab feladatot nem tudok megcsinálni. Remélem te jobban állsz az érettségire és a felvételire való felkészüléssel. Te miket jelöltél meg? Kíváncsi vagyok, hogy miért költöztetek el! Remélem nincs nagy probléma.
Könyörgöm, ne haragudj, amiért elhanyagoltalak, de most összecsaptak a fejem fölött a hullámok.
Mint már említettem apámmal nem volt jó a helyzet. Egyik vasárnap vidéken voltunk és a papám ki volt akadva, hogy hogy képzelem ezt, hogy merészelek ilyet tenni. Anyám is kivolt. Már mindenki ellenem volt és mondtam nekik, hogy legyen meg a lelki békétek. Odamentem apuhoz és sírva a nyakába borultam és könyörögtem neki, hogy bocsásson meg. Ilyen színészi alakítást még nem csináltam. Azóta is játszom.
Másik dolog: anyuék múlt héten elmentek síelni és anyu megengedte, hogy használjam az autót. De azzal a feltétellel, ha valami baja lesz, ő nem engedte meg, hogy elvigyem. És én összetörtem a kocsit. Nem nagyon vészesen. De itthon azért volt probléma, mert „engedély nélkül” vittem el a kocsit. Kárpótlásul most nekem kell a konyhát rendbe rakni , nyáron 1 hónapra el kell mennem dolgozni és a jogi tábort is nekem kell fizetni. A legszomorúbb az egészben, hogy apám azt hiszi, hogy nem tudok vezetni, anyám még azt is letagadta, hogy valaha is odaadta volna az autóját! Pedig már vezettem jó néhányszor az autóját egyedül.
De ami mostanság a legjobban zavar, az a Zoli 3 hete megváltozott. Már nem közeledik hozzám, úgy ahogyan eddig. Nem hív, nem érdeklődik irántam. Szombaton már fél 12-kor itthon voltam. Ilyen eddig nem fordult elő, még akkor sem mikor anyámék itthon voltak. De most itthon sem voltak, de a Zoli sem volt fáradt és egész este lekezelő volt velem. Nem tudom, mi lehet a probléma, de nem hagy nyugodni!
Most viszont megyek aludni, mert nagyon fáradt vagyok!
Puszillak: Megara
U.i.: Kérlek ne haragudj!