Nyári hév... 2004. július 13.
Kicsi Csillagaim! Ismét egy elmélkedés arról, hogy szeretem, de hiányérzetem van. Valahogy ez mindig jellemző volt a kapcsolatunkra. Úgy látom, hogy 2004-ben nagyon örültem annak, hogy együtt maradtunk, bár az írásaim után nem tudom, hogy Zoli mennyire örülhetett ennek…
Sajnos nem emlékszem már 2004 nyarára, így nem tudok Nektek érdekes történettel szolgálni, de olvassátok levelem, melyben elmélkedtem.
Drága Egyetlenem!
Mivel a héten nem látlak, és ki tudja, mikor találkozunk, arra gondoltam, hogy emlékeztetlek arra, hogy még megvagyok, és hogy én vagyok a Te kis Drágád! Nagyon hiányzol! Esténként a macikámmal alszom, hogy legyen mit átölelni, mert Te nem lehetsz velem. Eszembe jutnak azok az esték, amikor még együtt voltunk és nem tudtunk betelni egymással. Régen volt, talán igaz sem volt. Hiányoznak azok az erotikával és szerelemmel átszőtt éjszakák. De hiányzik az arcod és a mosolyod is. Mostanában mikor együtt vagyunk az a 2-3 óra is sokat jelent nekem, bár tudom, hogy fáradt vagyok és legszívesebben aludnál és nem az én hülyeségemet hallgatnád. Azt is tudom, hogy most és elkövetkező hónapokban… években nem is lesz rám időd. Tudod, a legtöbbször egész jól viselem és megértem, már lassan hozzászoktam a gondolathoz, hogy nem láthatlak, de néha nagyon tud fájni. Nem is az, hogy hétvégente lent vagy, hogy a Jácintékkal tanácskozol, hanem inkább az, hogy például a Mártonnal sokkal több időt vagy, amikor megígéred nekem, hogy velem leszel ás mindig közbejön valami és mindig az lesz az elsődleges. Tudom, hogy most az utolsó helyre szorultam vissza, de azt is tudom, hogy vagy megszokom, vagy megszököm. De én nem akarok sehová menni, senkihez, csak Téged akarlak és azt, hogy szeress engem. Annyira kíváncsi vagyok arra, hogy valójában mit érzel irántam. Mert az biztos, hogy valahol, valamiért, valamennyire szeretsz engem. Csak az a kérdés, hogy hol, miért, mennyire. De ezzel nem terhellek, mert tudom, hogy ezt nem szereted. Én nagyon szeretlek és szeretném is ezt bebizonyítani neked! És még mindig reménykedem, hogy Te is szeretsz annyira engem, hogy gondolsz még rám. Ha máskor nem is, de remélem akkor igen, ha szexelni támadna kedved.
Mondtam már, hogy mennyire hiányzik a szex. Sokszor fekszem le úgy, hogy éppen arra gondolok, hogy szexelünk ás általában ébredés után is ez jár a fejemben. Régen olyan sokat voltunk együtt és most is volt 1 hét vagy talán több is volt az, mint 1 hét, mikor szinte minden nap szeretkeztünk reggel és este és olyan jó volt. Nem csak maga az élvezet hiányzik, hanem ezzel együtt hiányzik az is, hogy hozzám érj (most beszéltünk telefonon), hogy érezhessem azt, hogy velem vagy. Olyan jó veled lenni és annyira élvezem amikor szexelünk. De az biztos, hogy ha felmegyek Pestre, az első pillanatban, amint megpillantalak az lesz au első dolgom, hogy lehúzom a gatyádat, kicsit megnyalogatom, majd megmutatom neki, hogy merre van a barlangom bejárata és végre érezhetlek. Ha ilyeneket irtogatok mindig felizgulok és általában ilyenkor nem is tudok másra gondolni egészen addig, míg meg nem tettük. Csak az a baj, hogy ez több mint 1 hét. Te jó ég! Ha belegondolok a múlt héten is csak 1 röpke kis kufircunk volt és már milyen régen járattál meg úgy igazán. Ez így nem jó! Nekem sok szex kell!
Macusom, olyan sok minden kavarog bennem, mégis üresnek érzem magam. Sokat töprengek, de nem teszek semmit. Miért vagyok ilyen lusta? És TE MIÉRT VAGY PONT AZ ELLENKEZŐJE? És miért viselsz még el, ha ilyen gyerekes vagyok? Én magamat nem választatnám, de Te még mindig velem vagy. Ha nem tudsz velem beszélgetni, mi az amiért megéri velem lenni? Nem akarlak elbizonytalanítani, de szerintem Te is gondolkodtál már ezen. Remélem mindig találtál valami jót és aranyosat bennem, amiért érdemes engem szeretni (talán éppen azt, hogy leveleket írogatok Neked – így olvasva a leveleket kötve hiszem, hogy ez volt az –szerk.). A féltékenységemet tudom, hogy nehéz elviselni, de nekem nehéz is nehéz elviselni azt, hogy nincs rám időd. És Te is nagyon jól tudod, hogy hajlamos vagyok képzelődni és olyan dolgokat ki találni, amik nem igazak, de sajnos túl sokat vagyok egyedül és nem foglalom el magam. De azt tudnod kell, hogy én nagyon szeretlek Téged és nem akarlak elengedni. A mamám mesélte, hogy egyik nap a Bubi azt mondta neki, hogy ’A Marina csak a Szilárdot szereti és nem akarta elengedni, mert csak őt szereti. Átkarolta a lábát és úgy könyörgött neki. De nem engedte el, mert csak a Szilárdot szereti’ – ez igaz is. Emlékszel még a szülinapodra, miután lefeküdtünk egymással és Te elmentél, én meg könyörögtem Neked meztelenül és nem akartalak elengedni. Te el sem tudod képzelni, hogy Nekem az mennyire fájt! De valahogyan mégis egyenesbe jöttünk és remélem még sokáig így is lesz. Csak tudod, hogy rossz így egyedül és az is rossz az érzés, hogy nem tudod nekem elmondani a dolgaidat. Én annyira szívesen meghallgatlak, ha nem is jegyzek meg belőle sok mindent, akkor is okosabb lettem. Legalábbis azt tudjam, hogy amivel foglalkozol. Mindig mondod, hogy nem vagyok érdeklődő, de Te sem segítesz, mert ha megkérlek, hogy meséld el mi történt, azt mondod, úgysem érteném. Én annyira szeretném megérteni, de segítened kell! De már nagyon szeretnélek látni és hozzád bújni és azt látni, hogy mosolygsz rám! És ha még azt is mondanád, hogy szeretlek, az maga lenne a mennyország!
Nagyon szeretlek kicsim! És mindent megteszek azért, hogy minél több időt tudjál a jövődre fordítani, de cserébe azt kérem, hogy amikor velem megbeszélsz valamit az úgy is legyen! Azt a néhány órácskát fordítsd rám! Nem bánod meg, megígérem!
Már nagyon várom, hogy láthassalak!
És kérlek szólj, ha tudod, hogy Neked mikor lenne jó és én repülök hozzád!
Nagyon szeretlek!
Hiányzol
U.i. Olvasd el, ami a képeslapra van írva! Tudod, mit mond a maci!-eu most nem érvényes, majd máskor kapod meg a lapot. (a képeslap időközben elkavarodott –szerk.)