Szerintem jobb, ha két ember inkább külön él... levél 2003. március
Amikor olvastam ezt a levelet több dolog jutott eszembe. 1. milyen érdekes az élet, hogy 2003-ban leírtam egy olyan számot és eseményt, ami pontosan akkor be is következett. És ezt a levelet kb 9 évvel a kelte után olvastam és döbbenve álltam és számoltam, hogy úristen, ez tényleg bekövetkezett…
2. úgy érzetem ebből a levélből, hogy itt talán a lényeg inkább a második felében van. És milyen furcsa, hogy ezt 2003-ban nagyon másodlagos dolgoknak tartottam. Amúgy örültem, tényleg örültem és bíztam benne, hogy ez most végeleges lesz… de hogy mi is ez pontosan?... szemeiteket soraimra szegezzétek…
Szia Laura!
Nem is tudom miről írjak! Ennyi idő alatt nem történt velem semmi! De nagyon örültem annak, hogy ilyen hamar válaszoltál.
Míg el nem felejtem: GRATULÁLOK A JOGSIDHOZ! Most már te is tudod milyen jó érzés a vezetés!
A Zolival jól megvagyunk (de még hol vagyunk hozzátok képest, mármint időben). Éljük a mindennapjainkat. Minden nap egyforma: suli, hazamegyek, majd átmegyek hozzá, ahol alig töltünk néhány órát ébren (azt is a tv előtt), mert megyünk aludni. Néha ez bánt engem, mert szerintem pontosan azt érzem, amit te. Én is úgy érzem, hogy szükségem van arra, hogy szeressenek. De éreztessék is velem. Szeretek néha meglógni a suliból és a Zoli elé menni a munkahelyére, onnan pedig elrángatni egyet sétálni. Ilyenkor legalább csak rám figyel és végre beszélgetünk. Ezek olyan jó pillanatok. Azt is szeretem, mikor K-n vagyunk és eljön hozzám és együtt vigyázunk a húgomra (4 éves- szerk.). El szoktunk menni, így hármasban moziba (valami mesére), ilyenkor úgy nézünk ki, mint egy kis család. A Bébi (hugi) nagyon szereti a Zolit. Hisztizni kezd, ha elmegy. Múltkor vissza kellett mennie és játszani vele este 10-ig. De olyan aranyosak együtt. Néha elnézem őket és arra gondolok, hogy milyen jó apuka lenne belőle. Lehet, hogy hülyén fog hangzani, de úgy 5 év múlva szívesen szülnék neki gyereket. Csak az a baj, hogy ő még 8 évet (minimum) várni akar (és képzeljétek Csillagaim, pontosan 8 év múlva megfogant a babája-szerk.), amit megértek. Mert ő előbb mindent meg akar teremteni, ami egy családhoz szükséges. És valljuk be őszintén, egy férfi 30 alatt nem igazán érett az apaságra. Mi elég sokat beszélgetünk erről a témáról. Nagyon sokszor, sőt állandóan azt érzem, hogy a Zoli túl komoly hozzám. Ő már tudja mi, hogyan akar megvalósítani. Komoly témákról nem szoktunk beszélgetni, mert én nem vagyok azon a szinten, ahol ő. De hát teljesen más az érdeklődési körünk. De engem akkor is zavar! Mert ha jönnek a haverjai, mindig a gazdasági és politikai téma van terítéken, amihez persze hozzá sem tudok szólni. Van egy aranyos srác a társaságban (legjobb barátja), akit szintén nem igazán izgat a téma (pszichológusnak készül), vele szoktam beszélgetni, de ilyenkor csak egy dolog érdekli; a szex. Akkor szoktam jól érezni magam a társaságban, ha ott van az egyik srác barátnője, mert vele el tudok beszélgetni az érzéseimről és egyéb más női témákról. Ő az egyetlen lány a társaságban, aki legalább elbeszélget velem (bár ő már 22 éves). Sosem voltam az az ismerkedős típus. Itt Pesten nincs igazi jó barátnőm, akivel bármiről, bátran beszélgethetnék. Hiába van itt a suliban az egyik jó barátnőm, mégsem az igazi, Csak a Zoli van nekem, akinek mindent elmondok de ő nem úgy gondolkodik néhány témában, mint egy nő. Az érzésemet nem érti meg, ahhoz túlságosan is racionális. De én nagyon szeretem. Nem is tudom, mi lenne velem nélküle.
Valentin napra mi sem vettünk egymásnak semmit. Pontosabban én vettem neki egy képeslapot.
Drága Macikám!
E nap alkalmából szeretném elmondani, amit már annyiszor megvallottam Neked: Nagyon Szeretlek! Szeretném ha én lennék az a lány (nő), aki minden reggel megcsinálja a kis szíves pirítóst (amit a macika). Nagyon szeretlek Téged! Te vagy számomra az életet adó víz, levegő…. egy szóval Te vagy a SZERELMEM!
Boldog Valentin Napot!
A Te Egyetlened
2003.02.14.
A szülinapja is most volt, de nem volt erőm semmi izgit kitalálni és azt mondta, hogy ne is adjak neki semmit, de azért vettem neki egy macis törölközőt 8mert sosem volt sajátja) és ráhímeztettem: Boldog Születésnapot Macikám!
Teljesen hétköznapi életünk van. A múltkor sikerült elmenni buliba. Annyira jól éreztem magam. Én még bírtam volna maradni, de láttam rajta, hogy már fáradt és mondtam neki, hogy menjünk, de ez most egy jóleső távozás volt. Az volt a legmeglepőbb, hogy most nem is hisztizett. Látta rajtam, hogy jól érzem magam és most nem akarta elrontani a hangulatomat, Reggel elmesélte, hogy miután lefeküdtünk én hamar elaludtam és ő csak nézett engem és simogatott. Én is szoktam ilyet csinálni, annyira szeretem, mert arra gondolok, hogy milyen jó érzés, hogy van mellettem valaki. De gondolom te is így vagy ezzel. Megkérdezhetem, hogy milyen érzés 2, 5 fél éve ugyanavval a fiúval lenni? Nem furcsa? Nincs néha eleged belőle?Nem érzed néha, hogy most a legszívesebben szakítanál vele? Bocs a sok hülye kérdésért! Csak kíváncsi vagyok.
Képzeld, apu elhagyott minket. Összeköltözött a Lédával. Biztos emlékszel még a csajra. Bajai, 22 éves és 4 éve együtt vannak. Ez alatt a 4 év alatt anyám teljesen tönkrement idegileg és arra várt, hogy apám majd otthagyja a csajt. De az elmúlt néhány hónapban anyu megelégelte a várakozást és ezt a lelki terrort. Elment pszichiáterhez, elkezdett olyanokat csinálni, ami apámnak nem tetszett. Például anélkül, hogy szólt volna neki, feljött Pestre, elment síelni. Szerintem ez tett be neki, hogy most már nem az volt, amit ő akart, hogy nem ugrottak a szavára. Az is biztos hozzájátszódott a költözéshez, hogy én sem szóltam hozzá. De ő sem érdeklődött irántam, mikor otthon voltam. Semmit sem kérdezett tőlem, kiment a szobából, ha ott voltam. Nem jött be nekem szólni, ha a Bébire kellett vigyázni, inkább felébresztette a Bencét. Apám megvárta anyu 40. szülinapját, megköszöntette. Vett neki egy gyémántgyűrűt és virágát, este elmentünk vacsorázni, de ott is belém kötött, mert csak anyu 30. szülinapjára emlékszem és az övére nem, viszont emlékszem az ő 29. szülinapjára, anyuéra meg nem. És ezért képes volt felkapni a vizet, de én is. Na mindegy! Másnap este anyu felhívta és akkor mondta neki apám, el kell döntenie kit választ, mielőtt beköltözik a nagyházba (tudod, K-n van egy családi háza). Azt mondta neki anyám, hogy válasszon, mire ő: „Nincs pofám úgy befejezni ezt a kapcsolatot, hogy nem költözöm vele össze.” Én erre azt mondom, hogy egészségére! Engem nen érdekelt, hogy most elköltözött. A Bence csak annyit mondott mikor megtudta, hogy ’De jó!’. Most albérletben vannak a csajjal. A Léda meg minden nap ingázik. Végül is van kocsija. Azt bírtam; apám sosem akarta megengedni, hogy anyu kölcsönadja az autóját, arra sajnálta a pénzt, hogy taxizzak hajnalban. Velünk mindig fukar volt. A Bence, sem mert soha kérni tőle pénzt, én sem, mert akkor előjön azzal, hogy nekünk csak a pénzére van szükségünk. Én örülök annak, hogy elment. Anyut sem láttam úgy szomorkodni vagy sírni, mint régen. Szerintem jobb is így, mert legalább mindketten élhetik a saját életüket anélkül, hogy egymást piszkálják. Apám viszont minden nap fel akar majd menni, gondolom, hogy meglátogassa a Bébit. Anyu ezt nem akarja engedni, mert ha egyszer elhatározza, hogy elmegy, akkor csinálja is tisztességesen és ne bolygassa a mi életünket. Bár nekem teljesen mindegy, mert alig vagyok otthon.
Arra azonban kíváncsi lennék, hogy most ez a végleges vagy sem. Most egyenlőre jó, ahogyan van. Abban reménykedem, hogy most már meg tudják oldani a problémájukat anélkül, hogy ők és a környezetük látná kárát az állandó viszálykodásuknak. Szerintem jobb, ha két ember inkább külön él, és attól függetlenül jól kijönnek egymással. Remélem ez most végleges és működni fog!
Azt hiszem ennyire telt most tőlem! Várom majd a leveled! És még egy dolog; meséld majd el, milyen az új munkahelyed. Mit kell csinálnod? Hogyan kerültél oda? És milyenek veled az ott dolgozók?!
Sok-sok puszit küldök!
Barátnőd:
Megara