Together again ...2004. április 7.
Kiscsillagaim! Nem tudom, hogy hányan lehettek, akik ismerik Janet Jackson – Together again című dalát…ennek a Levélnek kapcsán ez jutott eszembe. Ez a levél 2 hónappal a szakításunk után született. Teljesen bizonytalan voltam a kapcsolatunkat illetően, mert szinte semmi sem változott a mindennapjainkat illetően. Csak a fene sem tudta eldönteni, hogy akkor most mi van. Nehéz volt így normális viselkedni. Amúgy így 12 év távlatából és visszaolvasva a korábbi leveleket, nem tudom, miért vagyok meglepődve, hiszen még én magam írtam, hogy ebbe a szituba is belemennék, így csak magamat hibáztathatom, persze 20 évesen egy kicsit másként éli meg ezeket az eseményeket az ember.
Arra viszont pontosan emlékszem, hogy a levél elolvasása után mi történt… ezt a Levél alján néhány érdekesség kíséretében elolvashatjátok.
Drága Egyetlenem!
Nehezen viseltem az elmúlt 1 hetet. Rengeteg kérdés és érzés kavarog bennem. De ma kitört belőlem a telefonbeszélgetésünk után. Miután mondtad, hogy haragszol rám, mert számon kértelek, én elkezdtem sírni. Nem értelek, sem Téged, sem pedig magamat. Téged azért nem értelek, mert nem tudom a viselkedésed mivel magyarázni, Tudod, néha az az érzésem, hogy még mindig érzel valamit irántam, ilyen, amikor magadhoz húzol, rám mosolyogsz, és közben azt mondod „imádlak”, „gyönyörű vagy”, inkább itt „maradok és ölellek”, az öleléseid sem voltak ilyen kifejezőek a sorsdöntő napot megelőzően. De mindig jön a hidegzuhany: ’jó volt az a két év, de ennyi elég volt’, ’csak egy barát’ és az a legrosszabb, hogy nem tartozik rám, amit csinálsz. Ez az egyik legrosszabb érzés, hogy semmi közöm az életedhez és ezt érezteted is (most sem akartad elmondani, hogy kivel vagy –gondolom azért mert sejtetted, hogyan fogok reagálni rá. De eltudod képzelni milyen érzés az, hogy reggel még a Te ágyadból kelek fel, egy szép este tán (és azok után, hogy én még szeretlek Téged) és azt mondod (bár nem mondtad ki nyíltan)délután, hogy mit képzelek én magamról, hogy számon kérlek.
És igazad van, csak én nem tudom elfogadni, hogy Te nem vagy a párom. Annyira nehéz és annyira fáj! Nagyon szeretnék tenni valamit ez ellen, de nem tudok! Csak rajtad múlik minden, de Te nem akarsz Tőlem semmit. Én már sosem leszek számodra, aki voltam valaha és ezt felfogom azért is nehéz, mert mindig azt érzékelteted velem, hogy fontos vagyok számodra. Most attól félek, hogy én leírtam ezeket és Te majd úgy döntesz, hogy nem adsz több lovat alám és végleg megszakítod velem a kapcsolatot. Csak reménykedem, hogy nem így lesz. Az elmúlt két hónapban jól viselkedem, és nem féltékenykedem. Próbáltam a pillantnak élni. És ezzel nem is volt gond, a múlt hétig, amikor is elpityeredtem. Rád néztem és arra gondoltam mennyire hiányzik nekem ez az ember. És ugyanezt éreztem tegnap este és ma reggel is miközben aludtál és én néztelek. Akkor jutott eszembe az a mondatod, hogy ’lehet, hogy még összejövünk’, de tudom, hogy minél kevesebbet vagyunk együtt, minél kevesebbet beszélünk, annál távolabb kerülünk egymástól. Az elején nem mertem igazán mondani semmit, csak úgy viselkedni, hogy ne nagyon érezd azt, hogy én még mindig mennyire vonzódom hozzád.
Ha tudnád milyen csodás érzés volt, mikor rám mosolyogtál és őszintén azt mondtad, hogy ’Én még mindig nagyon szeretek veled lenni, várom, hogy együtt legyünk és még mindig úgy érzem, hogy összetartozunk.’ Az ilyen mondatokat várom, amikor nálad vagyok és ezekért a szavakért már megérte felkelnem és megvárnom a nap végét. Talán ezek miatt bátorodtam fel és kezdem úgy viselkedni, mint azelőtt. De most annyira félek, hogy Te majd nem akarsz engem, még egy picit sem, pedig én próbálok aranyos és kedves lenni, szépem mosolyogni, finomakat főzni és ha észrevetted próbálok úgy beszélni rólunk, hogy nem a közös jövőnket emlegetem, hanem a külön életünkről, leendő párjainkról beszélek. De a lelkem mélyén még élénken élsz. Tudom, hogy sosem felejtelek el és nem is akarlak, mert nagyon sokat jelentettél és jelentesz a mai napig nekem. Ha ez megrémít Téged, én ezt is megértem, de már említettem, hogy szeretném a maximumot kihozni a kettőnk ’kapcsolatából’. Annyi minden van még, amit Veled szeretnék véghezvinni. Abban reménykedtem, hogy van néhány dolog, amit megígértél és ezeket megtartod és remélem nem csak ’kötelességből’. Ismerlek annyira, hogy tudjam, hogy nem csapsz be és minden, amit eddig tettél, mondtál, nem tettél, nem mondtál az nem ellnem irányult. Rád mindig számíthattam és az elmúlt több mint két év, -beleértve az elmúlt 2 hónapot is - életem legnyugisabb, legboldogabb, legbiztosabb időszaka volt. Akárhol is voltam, mindig úgy éreztem, hogy nem illek oda és Te melletted megtaláltam mindazt, amit addig kerestem. Egy olyan biztos pont voltál és még most is Te vagy az egyetlen ilyen pontom-, akire mindig számíthattam és végre FONTOS VOLTAM én is valakinek. Tudom, hogy most is mellettem vagy és mondtad is, hogy mindig mellettem leszel és megvédesz és nem hagyod, hogy bárki is bántson. Ez az egyik legfontosabb. Minél több barátom van, annál többen szeretnek és akarnak nekem jót, csak tudd; nehéz úgy viselkedni valaki olyannal távolságtartóan, barátin, aki szinte a mindent jelenti számomra. Azt is tudom, hogy Te nem szeretted azt, hogy én nem tudtam elfogadni magam és nem volt egy másik kis életem melletted és ebből kifolyólag mindig rajtad lógtam. Csak féltem, hátha elrontok valamit, meg akartam felelni Neked, minden szemponttól. Veled akartam és akarok lenni.
Eszméletlenül rossz az a tudat, hogy bármikor azt mondhatod, hogy ’találtam valakit’ és azt hiszem itt abba kell hagynunk’. Itt a tavasz és én félek…Érzem a vesztem… Sok mindent megéreztem eddig. Ma is az Edóra gondoltam és bejött. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vagyok féltékeny és akkor is, ha azt mondanám, hogy nem fáj. Rossz elképzelnem, hogy vele vagy és beszélgettek, ráadásul tudom, hogy úgy teszitek mindezt, hogy nagyon jól érzed magad a társaságában, sokat beszéltek és Te nevetgélsz. Biztos vagyok benne, hogy még most is ott van (20:31). Jobban szeretnék én ott ülni. Tudom, hogy nem vagyok valami túl izgalmas, pörgős csaj, de Te valamiért csak belém szerettél. De most is nagyon élvezem, amikor bújsz hozzám és ismét előhozod belőlem azt az érzést, hogy vagyok valaki. Csak azt nehéz még megértenem – de most már talán közelebb jutotta hozzá - hogyha jó velem, vársz engem, szerinted még valamilyen szinten összetartozunk és másoknak is megjegyzed, hogy még ’együtt vagyunk’, akkor miért nem akarsz újra egy pár lenni?! Miért vagy velem? Miért jó ez Neked? Mit érzel amikor velem vagy és mit, amikor nem vagyok veled? Hiányzom néha? Gondolsz-e még rám, és ha igen, min kár ilyenkor a buksid? De ezeket a kérdéseket nem merem vagy inkább nem akarom feltenni, mert félek a válaszoktól, az elutasítástól.
Nem mondhatom, hogy valaha is becsaptál engem, mert sosem tettél olyat, ami ellened szólna. El kell fogadni azt, hogy nem egy érzelmes férfi vagy, de amikor előtör belőled, akkor imádnivaló vagy és ilyenkor legalább mindig meglepetést tudtál okozni. Sosem felejtem el a szalonnasütésünket, a 20. szülinapi meglepetésemet, amikor a fürdőszobából léptél ki
( ez egy nagyon aranyos történet, bár akkor én elég morcos voltam és teljesen be voltam sértődve, mert úgy tűnt, vagyis Zolit ismerve biztos vagyok benne, hogy elfelejtette a születésnapomat.Ha jól emlékszem akkor pont a szülinapom jöttünk vissza Pestre vonattal. Amikor hazaértünk, akkor vette észre, hogy a pénztárcáját és benne az iratait a vonaton hagyta. Na akkor üljünk csak be az autóba és irány a Déli pályaudvar….sajnos nem lettek meg az iratok, sem a pénztárca, így morgó medve volt. A tetjébe, amikor beállt a mélygarázsba, egy cső ami túl alacsonyan volt, meghúzta az autó tetejét – kis mikrobuszról beszélünk -. Itt vége volt a történetnek arra az estére. Bár vártam valamit, legalább egy boldog szülinapot, de semmi. Rossz érzés volt. Ha jól emlékszem, akkor talán még másnap sem volt semmi. Teljesen el voltam keseredve, de nem mondtam neki, hogy szülinapom volt, mert úgy gondoltam, hogy ennyit talán meg kellene jegyeznie. Nála voltam és ültem a kanapén teljesen elkenődve, mert mondta, hogy elmegy fürdeni, de még csak nem is hívott, hogy menjek vele, már majd bőgtem, hogy a szülinapom is elfelejti, velem sem akar lenni…Én háttal ültem a fürdőszobának. Hallom, hogy kiszállt a vízből és jön ki. Mikor mellém ért hát, úristen…ilyet én még nem pipáltam és őszintén szólva köpni nyelni nem tudtam. A férfiasságát egy tányérra tette, amit telefújt tejszínhabbal és tett rá mandarin darabkákat, majd néhány nagyon vékony és hosszú gyertyát is meggyújtott. Maga a szituáció nagyon komikus volt és kreatív. De azt is megmondom őszintén, hogy ezt annyira nem éreztem az én ajándékomnak, mert ő jött ki belőle a végén jól. Mindenesetre érdekes és emlékezetes volt.-szerk.)
vagy azokat a ritka eseményeket, amikor virágot kaptam Tőled. De az is nagyon tetszett, amikor vizsgaidőszakban elkerültük egymást, Te hozzám jöttél, én meg hozzád mentem. Ebben a spontaneitásod tetszett és nagyon, de nagyon szerettem, amikor hirtelen kanos lettél és így tettél a magadévá. Én csak Veled tudtam a szexet elképzelni. Hihetetlenül megbízom benned és Te vagy az egyetlen, aki előtt nem szégyellem a testem. Olyan természetes az, ha Veled vagyok. Hozzám nőttél.
Igazad van abban, hogy nem sok minden változott február 9-e óta. Nekem is feltűnt az, hogy sokkal jobban megvagyunk, nem veszekszünk, és csak élvezzük egymás társaságát. Tényleg olyan, mint régen, de már mondtam, hogy bennem egy óriási üresség és hiányérzet van. Éppen amiatt, hogy nagyon jól érzem Veled és akaratlanul is előtör belőlem az az érzés, ha mindkettőnknek jó, miért nem akarsz engem?! Nagyon szeretném tudni a választ, de félek tőle és inkább elfogadom ezt a helyzetet. Próbálom kihasználni ezt az időt, amit még Veled tölthetek, mert már nagyon érzem a vesztem.
Jogosan haragszol rám és sajnos nincs mentségem. Mert az, hogy még mindig szeretlek, nem mentesít az alól a tény alól, hogy Te már másképp viszonyulsz hozzám. Annyira szeretném tudni, hogy ’mit tehetnék érted, hogy a szívedben öröm legyen! Mit tehetnék áruld el nekem!’
Miért szeretlek még?!-kérdezem állandóan magamtól. Ez tényleg szerelem vagy csak azt akarom magamnak bebizonyítani, hogy ez szerelem?! De mindig történik valami, ami arra enged következtetni, hogy ez még az és mások is látják rajtam. Ha éppen jó hangulatban vagyok, akkor azért, ha rossz passzban vagyok, akkor meg azért, mert mi más fájna jobban, mint a viszonzatlan szerelem.
Tudom, amit én jeleknek veszek, azokban csak reményt keresem, a fogózkodót, amibe kapaszkodhatok. És ez sok erőt ad még nekem. Biztos észrevetted, hogy amikor belépek hozzád, mindig mosolygok. Nagyon szeretem azt a gondolatot, hogy tudom, hogy Veled leszek és tudom, hogy vársz rám. Ennél több nekem nem kell. Annyira bánom, hogy nem tudtam kimutatni azt, ahogyan irántad éreztem. Lehet, hogy néha úgy tűnt Neked, hogy egyoldalúan mesélem a dolgot, de ha tudnád, hogy én milyen büszke voltam arra, hogy Te vagy a párom és, hogy én vagyok az első nő akivel ilyen sokáig voltál. Büszke voltam arra is, ahogyan bántál velem. Néha meglepően arra is, ahogyan bántál velem. Néha meglepően érzelmes voltál és ez most is előjön belőled –ezeket a pillanatokat nagyon élvezem.
Annyi minden van Benned, ami hiányzik a mindennapokban. Olyan kis Maci anyu típus vagy,mert mindig vigyázol és mindig is vigyáztál rám, a másik oldalon pedig próbáltál az életbe küldeni, hogy tanuljam meg, hogy mi van a ’MI’-n kívül. Bárkit is választasz, tudom, hogy jó lesz Melletted és már most irigylem.
Remélem az olvasottak után még mindig úgy gondolod, hogy valamilyen szinten jó velem és remélem még mindig akarsz engem látni és élvezni a velem való együttlétet.
Kicsim, én még nagyon SZERETLEK!
A Te kis szeretőd
A Levél utóélete:
A mai napig emlékszem arra, amikor ott ülök a nappaliban a kanapén, kissé leszegett fejjel, mert féltem mit fog szólni a levélhez. Félve kérdeztem én rá, hogy akkor mi a véleménye. Mire felnéztem és mosolygott egyet és azt mondta, hogy persze, hogy együtt vagyunk, de úgy gondolta, hogy ez egyértelmű számomra és nem kell ezt így megbeszélni.
Persze én nagyon boldog voltam. Madarat lehetett velem fogatni és csak vigyorogni tudtam.
Érdekességek:
Bár nagyon előreszaladok most, de szeretek párhuzamot vonni az életem különböző szakaszaival és néha felfedezek érdekességeket. Azt is meg szoktam figyelni, hogy egy adott nap, akár többször felbukkan-e az életemben, mint valami karmikus dátum.
Nos, akkor lássuk…
2004. február 9-én szakítottam Zolival.
2016. február 9-én egy hirtelen elhatározásból a derékig érő hajam vállig érőre vágattam.
2004. április 7-én kelt ez a levél.
2015.-ben megismertem egy srácot, akit csak Pucér pasiként fogok emlegetni… az ő szülinapja van április 7-én.