Nem terveztem, hogy ma bármit is, virtuális papírra vettek. A holnapi nap izgalma miatt nem tervezetem semmit, még csak dolgozni sem nagyon. Egész nap nehezemre esett bármi hasznosat tenni és már alig vártam, hogy peregjenek azok a percek, teljenek az órák, mert egyszerűen nem ment a munka. Egy picur izgalom volt bennem, amiatt, hogy ha minden jól megy, akkor holnap reggel fogom Andinak elmondani, hogy szeretnék Ausztráliába menni és ehhez szükségem lenne a segítségükre.
Az elmúlt napokban viszont már nem érzetem azt a nagyon menni akarást, de annak az ellenkezőjét sem. Valahogy most egy kicsit leült a hangulatom.
Miután ma hazaértem, ledobtam a gönceim és mivel még nagyon korán is volt, gondoltam nem halasztom a szokásos hullahopp karikázásom. Rutinosan a kezembe vettem a tabletem, derekamra igazítottam a karikát, majd az első jeges karikacsapások a derekam körül és már minden rendben volt, jöhetett a böngészés…mert így gyorsabban telik az idő, mint magam elé bámulva körözni.
Csak az volt problémám, hogy most nem igazán találtam, hogy mire is keressek rá, kiket nézegessek meg. Ilyenkor egyszer-egyszer meg szoktam nézni, hogy Misi vagy Edna oldalán történt-e változás, de most nem láttam ilyet. Egy dolog volt furcsa, hogy amikor Edna oldalára mentem fel, akkor az ismerősi közt ugye megjelent Misi és a fényképen, hogy ’1 új bejegyzés’. Ezt nagyon furcsálltam, mert az ő oldalán nem volt semmi érdemleges. Gondoltam valamit eltűntetett előlem… de ha már ott voltam Edna oldalán belementem az ismerőseibe és megnéztem, hogy esetleg történt-e valami közös dínom-dánom, kis páros mellékhatással.
Azt hiszem nagyon hamar rátaláltam Adri (főnök) barátnőjére, aki nagy boldogan töltött fel néhány fényképet drága volt férjem és párja társaságában, egy franciaországi kis falú Annecy kirándulás alkalmával. A képeket elsőször csak a szemem látta és mikor az agyam is kezdte a képet értelmezni, miközben a karika csak pörgött a derekam körül és nem állhattam meg….Első látásra Misi valahogy másnak tűnt. Megváltozott. Külsőleg mindenképp. Jól nézett ki. Jobban, mint amikor együtt voltunk. Persze mellette ott ült…Edna. Végre láttam őket egymás mellett… a karika még mindig pörgött a derekam körül…, de ahogy egyre inkább néztem a képeket, nagyított és kicsinyítettem…egyre melegebb érzés fogott el és egy ponton elkezdett nehezülni a mellkasom. Lapoztam a képek közt, majd meg- megálltam és megpróbáltam ráközelíteni, hogy jobban kivegyem őket, az arcukat a megörökített mozdulataikat, hátha rájövök belőle még valamire. …mindeközben rendíthetetlenül köröztem a karikával, bal karom már zsibbadt…de néztem, hogy milyen is a lány, milyen Misi és milyenek együtt. Misi tényleg férfiasodott, jót tett neki Svájc és lehet Edna tette ezt még vele, nem tudom. Erikánál megint egy dolog tűnt fel. Vagy van rajta mit fogni, tehát nem egy vékony lány vagy pedig terhes (pont ennek a szónak a leírásakor kongott kettőt a lapotom, jelezvén, hogy az akku töltöttsége alacsony…biztos jelnek veszem). Olyan furcsán domborodott a pocakja az egyik képen. Ekkor azért már egyre jobban éreztem, hogy szaggat a szívem,… de a karikát még mindig nem tehettem le…, mert legalább 8 perc volt hátra.
Az érzések ismerősek voltak. Féltékenység, düh, harag… lehetnék én is ott… csak épp már gyerekkel. Nem hittem el, még mindig képtelen vagyok mindezen történések feldolgozására. Képtelen vagyok ezt az egészet épp ésszel, érzések, érzelmek nélkül viselni. Csak bámultam a képeket és az órát. Misi klasszisokkal jobb, nem illik ehhez a lányhoz. Az eszem tudja és érti, hogy 2 felnőtt, tapasztalt, egzisztenciával rendelkező ember talált egymásra, akik szeretik egymást, tudják mit akarnak egymástól és az élettől, tudják, hogy minek várni, hiszen már a korban is benne vannak…de akkor is könyörgöm…én mi a fenének érzek olyan dolgokat, amiket nem kellene és miért nézek olyan képeket, amiket nem kellene!
Lassan letelt az a 8 perc is, amit hullahopp karikázással kellett eltöltenem és alig vártam, hogy letehessem és a laptopon is csekkoljam a képeket, hátha jobban kiveszek valamit, kiolvasok valamilyen jelet, de igazából nem lettem okosabb. Egymás mellett nézve őket, nem tudom teljesen őszintén azt mondani, hogy nem illenek össze, de azt sem tudom mondani, hogy szép pár. Valahogy akkor az van bennem, hogy aaaaaahhhhh…. szeretném leírni a szót… de talán túl sértő lenne... A Misi mellé igenis, egy sokkal elegánsabb nő illik, akiről farmernaciban és otthonkában is az sugárzik, hogy van bája és benne ezt nem látom. Túlságosan átlagos a Misihez.
Lehet, hogy csak a megkeseredettség és a féltékenység szólt belőlem. Szívem egyre elnehezült, folyamatosan mintha nyomásnak lenne kivéve, mintha egy nehéz súly lenne rajtam. Úgy gondoltam, hogy itt az idő és meg kell tennem, hogy az én Facebook oldalamon lévő azon fényképeket, amelyeken közösen szerepelünk Misivel – persze mások már nem láthatták őket, mert elrejtettem – kitöröljem. De a kommentek miatt, még lementettem őket utoljára, majd minden egyes képnél a törlés gomb megnyomása után, a biztosan akarja kérdésnél, még egy utolsót sóhajtottam és megnyomtam azt a gombot. Nem éreztem azt, hogy ezzel megkönnyebbültem volna és azt sem éreztem, hogy ezzel töröltem volna őt vagy belőle egy darabot. Egyszerűen csak töröltem egy képet. De talán ez is egy lépés…
Tükörbe néztem és elmondtam magamnak, hogy megcsinálod….megcsinálod, mert amit elhatározol, azt meg tudod csinálni… Misit magadnak köszönheted…nagyrészt…
Már alig várom, hogy a következő 4 év elteljen és végre feltudjam dolgozni mindazt, amin most keresztül megyek és ezek az érzések Misi iránt elmúljanak. Nagyokat sóhajtok, hátha míg nem veszek levegőt nem érzem a szorító, mardosó érzést. De sajnos nem segített, mert a levegővétellel tüdőm kitágult és a fájdalom felerősödött. Csak a nyomasztó érzés maradt, hogy már megint valami igazán jó dolog volt az életemben és sikerült tönkretennem. Valahogy le kell nulláznom magam. Ilyenkor annyira elvágyom a mindenségbe, bárhová csak ne kelljen ezen keresztül mennem. Letelepedtem a kanapéra és néhány dalt hallgattam meg. Mostanában többször hallgattam meg a Most múlik pontosan című dalt is. Van néhány sora, ami igaz lenne… de még nem tudom igazán magaménak érezni a sorokat…még nem engedtem el….pedig annyira szeretném, ha simán kiénekelhetném ezt a fájdalmat és a vele kapcsolatosa összes érzést. Már több mint 5 hónapja írok és alig haladtam valamit. Talán kevesebbet sírok és a könnyek nehezebben jönnek már, de ettől függetlenül a szorító érzés, a zsibbadás, a tehetetlenség felemészt. Minden egyes gondolat, amelyben Misi felsejlik, egy egész mellkasomon végigsikló fájdalom.
A dalok hallgatása közben drága kicsi cicám érezte, hogy anya cica szomorú, ezért elnehezült mellkasomra feküdt és próbálta kifejezni együttérzését és segíteni nekem.
Mindig azt mondom, hogy a remény hal meg utoljára…. de most minek a reménye?! Abban nem reménykedhetek, hogy Misi valaha is megbánná azt, hogy mi szakítottunk, abban sem reménykedhetek, hogy valaha is úgy tudna nézni, mint amikor szeretett… nekünk már nincs jövőnk. Remény arra, hogy egyszer kimondja, hogy megbocsájt?
Remény arra, hogy el fogom tudni engedni?!
Remény arra, hogy találok valakit majd egyszer?!
Remény arra, hogy sikerül kijutnom Ausztráliába?!
…vagy csupán a remény, hogy az élet miután megadja a szükséges leckéket, kompenzál…
…a remény hal meg utoljára…
Budapest, 2016. május 19. 22:52
Miután kikapcsoltam befejezetem az a fenti irományt, a lefekvéshez szükséges rutin, cirka másfél órám után, végre ágyba bújtam, de még egyszer rá kellett néznem a képekre. Talán egy kicsit tisztább fejjel tudtam nézni őket és egy valamire figyeltem fel. A képeken valahogy mindig Misi volt az, aki odahajol Erikához, átöleli. Talán egy kép volt, ahol feltehetően Edna is átöleli, de az nem látszik. Lehet, hogy megint Misi a szerelmesebb a kapcsolatban? A történelem ismétli önmagát, csak most az ő esetében?...