Március hónapot elég nehezen viseltem, hiszen lépten nyomon svájci utalásokba futottam bele a filmekben, reklámokban és Paul Rudd volt szintén minden második film főszereplője, amit láttam. Gyakorlatilag nincs kétségem afelől, hogy Misivel valami nagyon fontos dolog történt.
Áprilisban, mintha ezeket a filmeket és reklámokat elvágták volna. A Jóbarátokat elölről kezdték…amit mostanság újra adnak az nem más, mint az Így jártam anyátokkal… amit annak idején szintén együtt néztünk és vártuk hétről hétre.
Április utolsó hete valami borzalmasan indult és szinte egész héten morogtam, szenvedtem, megaláztattam a munkahelyen…
Egyik este a Valami Amerika 2 ment a tv-ben és bár nagyon a munkába temetkeztem, az egyik dal belemászott a fülembe és csak dúdoltam belőle néhány sort: Menni kéne, mozdulni végre… és közben a hetemre és arra gondoltam, hogy ez a dal mennyire betalált. Mert menni akarok…menni Ausztráliába, de ehhez meg kell mozdulnom. Valahol kicsit erőt adott a dal, annak ellenére, hogy a magányról és arról szól, hogy annak ellenére, hogy egyedül vagy, képes vagy arra, hogy túlélj mindent.
Aznap este a hajnali fél 2-ig történő gürcölés után, már nem volt erőm semmihez, de másnap reggel mielőtt elindultam volna ismételten a munkába, úgy
döntöttem, hogy meghallgatom a dalt:
Tompos Kátya: Magányos csónak
Semmi ágán, egyedül némán
Lent a föld, fent az ég
Menni kéne, mozdulni végre
De visszatart valami még
hmm...
Magányos csónak a tengeren
Túl fog élni ezer vihart
Mert egyre hívja a végtelen
De messze még a túlsó part
Hosszú az út, az éjen át
Talán a Hold vezet tovább, repít hozzád
Magányos csónak a tengeren
A szél sodorja, de megy tovább
Az út végén, majd megpihen
Hívogat egy új világ
hmm...
Aznap reggel kétszer is meghallgattam a dalt, mielőtt elindultam volna és csak féltem, nehogy hangosan kezdjem énekelni vagy dúdolni, mert annyira szólt belőlem, annyira magamra találtam ismét egy dalban.
Hiszen igen, egyedül vagyok, és sokszor érzem magam magányosnak, de tudom, hogy menni akarok és tudom, hogy erős vagyok és túl fogok élni akár ezer vihart is ennek ellenére… és szó szerint messze van az a túlsó part, az az új világ…ami hívogat…
Igen, igen, végre egy dal ami erőt adott. A villamoson is némán dúdoltam… átszállván a metróra, miután beléptem a kissé zsúfolt metró kocsiba és felnéztem, szintem majdnem hangosan felnevettem, amikor megláttam a velem szemben lévő képet, mely Bartók Béla emlékére került kitéve. A címe: A magányos filozófus. Bartók Béla leveléből volt egy idézet, amelyet barátjához írt.
Ez már nem véletlen…
Bár ez az idézet inkább az élet céltalanságát mondta ki…én meg hiszek abban, pont most, hogy van célom… ha nem is a létemmel ezen a földön, hanem csupán a saját éltemben…ez a kis célom eljutni Ausztráliába és megtenni mindent azért, hogy ezt sikeresen véghez vigyem és ott bizonyítani tudjak.
Először a dal…Magányos csónak, majd pedig A magányos filozófus… értettem drága sors…magányos vagyok … de kérlek értsd meg, hogy most szeretném ha ezt is túl tudnám valahogyan élni, még akkor is, ha tudom, hogy nagyon közel mindaz, ami egyszerre hatalmas szívszaggató fájdalmat, majd megkönnyebbülést fog hozni.
….március hónap után, mikor azt láttam mindenhol, hogy Svájc, Svájc… és Paul Rudd….most mindenhol azt láttam, hogy baba, baba és állapotos nők …
Április 27-én épp az eseti hulla-hopp karikázásom során, az Így jártam anyátokkal utolsó részeit néztem. Az egyik legmeghatóbb rész a sorozatban, amin a mai napig képes vagyok elpityeredni, az az amikor Barney apa lesz… kezébe veszi az újszülött kislányát és meghatódva, könnyekkel szemében ’szerelmet vall neki’ … Ismét képes voltam elpityeredni és valahol itt hasított belém az érzés, hogy talán Misi is mostanság tudta meg, hogy apa lesz. Kis melegség futott át rajtam, egy-egy apró rezdülés a gyomromban, majd könnyek szöktek ki a szememből. Nem baj, gondoltam…itt az idő… muszáj előbb vagy utóbb ennek is bekövetkeznie.
Ami még hihetetlen volt számomra, hogy a Magányos csónak című dalt hallgattam éjjel - nappal…majd bent a munkahelyen automatikus lejátszásra volt állítva Youtube és a dal után a következő dalok következtek: Cserháti Zsuzsa -Édes kisfiam, Charlie – Könnyű álmot hozzon az éj… Mindkét dal gyermekekhez, gyermekekről szólnak… Könnyek gyűltek szemeim sarkában, keserédes mosoly húzódott meg ajkaim sarkában és tudtam… igen, Robi apa lesz. Nem kell nekem telefonhívás, nem kell nekem senki megerősítése… egyszerűen tudom. A sors talán így készít fel engem arra a pillanatra, amikor egyszer csak megtudom.
Ahogy az elmúlt hónapokat visszanézem, olyan, mintha a filmek, a dalok üzennének nekem. Nem hiszem, hogy én akarnék bármit is beléjük beszélni.
Misiről a születésnapja óta nem hallottam. Azt hiszem ismét igazam volt abban, hogy úgyis elfelejt, mert minden más fontosabb lesz számára, mert ez az élet rendje.
Sokat gondolkodom azon, hogy tényleg igazságos-e az élet ilyenkor… és tényleg ennyire csak az én hibám mindaz, ami történt és tényleg megérdemli akár a Misi vagy Edna azt a boldogságot, amit most kaptak? Irigy vagyok? Egészen biztosan… Még mindig haragszom és most már azt is tudom miért…
Mert könnyű az első pár hónapban bizonyítani a szerelmed, a hűséged és a boldogságod, könnyebb meggyőzni a másikat arról, hogy Te vagy a mindene és mindent meg is teszel azért, hogy ez így maradjon.
De mennyiben volt ez más nálunk?! Nem tudom, hogy náluk mennyire indult döcögősen az eleje, mert nálunk lehet, hogy nyögvenyelős volt a kezdet, de kitartottunk és igenis megszerettük egymást. Tanultunk és fejlődtünk egymástól és együtt… Felépítettünk valamit, persze nem volt tökéletes, nagyon sok hiányosságunk volt, de akkor is kitartottam mellette… és most érzelmeitől sodorva megéli mindazt, amit én is akartam… és mennyivel, de mennyivel egyszerűbb úgy megtenni, hogy nincsenek tüskék és nem volt idő hibát elkövetni, csak a jó van még… és én itthon ülök. Ciluval a kanapén 2016. április 30-én 23:38 perckor és ezeket a sorokat írom.
Negyedik hónapja körmölöm mindazt amit érzek. Értem, hogy ennek így kellett lennie és próbálom felfogni, hogy mindez azért történt, hogy neki és nekem is jó legyen. Hogy ő is, és én is új lappal tudjunk kezdeni valahol máshol, valaki mással. Ő szerencsésebb, előbb megtalálta a helyét, de ez nem jelenti azt, hogy nekem nem fog sikerülni. Csupán annyit jelent, hogy mint minden ebben az életben, nekem a céljaim eléréséhez kissé rögösebb úton kell áthaladnom, de ezért talán erősebb vagyok nála. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy érzéketlen lennék és remélem, hogy nem is veszik ki belőlem, illetve nem szeretnék annyira zárkózottá vagy keménnyé válni, hogy ha majd eljönne a pillanat, amikor fel kell ismernem azt, akit elém sodor az élet… ellököm magamtól. De most nem engedhetek be senkit.
Én nem keresem megszállottan a párom, a boldogságom… nem elengedem a történteket, annak érdekében, hogy egyszer csak megtörténik, aminek meg kell történnie, hanem kategorikusan elutasítom … nagy különbség…. Bezárok, hogy majd egyszer tiszta szívvel és lélekkel, keserűségtől mentesen újranyissak…
Budapest, 2016. május 1.