2016. márciusa, egy nagyon érdekes hónap volt, megannyi megmagyarázhatatlan jellel. No, nem munka szempontjából, mert ott igazán túl sok történés nem volt… és, hogy őszinte legyek a magánéletemben sem voltak változások. Minden nap ugyanaz történt. Felkeltem, a szokásos másfél órás rutin készülődése a munkába indulás előtt, majd munka…
A munkámban semmi küzdeni akarást nem tudok mutatni. Motiváció nulla. Egyszerűen azt érzem, hogy egyre inkább ki vagyok hagyva a történésekből, mindent utoljára tudok meg, majd jön a magyarázkodás, hogy miért nem néztem, ellenőrizem, figyeltem. Mások titkárnőjének érzem magam a legtöbbször vagy ott a másik véglet, hogy képtelenek az önálló döntéshozatalra és olyankor jó, ha van valaki, aki megmondja helyettük, hogy mit csináljanak.
Azonban sok bejegyzés olvasható március hónapban arról, hogy Misi mennyire lefoglalta a gondolataimat. Kitöltötte az estéimet és belsőm csak úgy bizsergett, mert mindig egy megmagyarázhatatlan, hovatehetetlen érzésem volt vele kapcsolatosan.
Már konkrétan bosszantó volt számomra, hogy minden második filmben elhangzott valamilyen utalás Svájcra vagy akár konkrétan 
Zürich-re vagy egyszerűen feltűnt valahol valamilyen kommunikációban. Sosem gondoltam volna, hogy ennyi filmben megemlítésre került az ország vagy a város. Értem én, hogy eddig nem figyeltem és csak most tűnhet soknak, amikor különösen ki van élezve a fülem erre… (na és most, hogy ezt leírtam…Lidl reklámjában is elhangzott, hogy Svájc…ez már biztos nem véletlen).
Előfordult, míg a húsvéti hétvégémet töltöttem pesti kis lakásomban Cilu cicámmal, egy huszadrangú, -D kategóriás filmben is elhangzott az utalás a svájci alpokra, majd felhívtam nagymamámat húsvét hétfőn és meséli, hogy unokatesóm épp a zürch-i reptéren dekkol 5 órát az átszállás miatt. Ekkor már nem bírtam tovább. Mondtam neki, hogy ha még egyszer meghallom, hogy Svájc vagy Zürich, én kiugrom az ablakon…2 másodperc sem telt el ezek után és a tv-ben éppen futó Da Vinci kód című filmben Ian McCallahan vagy épp Tom Hanks mondta, hogy irány Svájc ...Zürich…. Ekkor már tényleg lementem hídba. Kész, ennyi… biztos voltam benne, hogy ezek már tényleg nem véletlenek.
Illetve –szintén filmekhez kapcsolódik – minden nap ment valamilyen Paul Rudd film, valamint kedvenc sorozatomat a Jóbarátokat nézem reggelente, míg iszogatom a teámat a kanapén, köntösben, cicával az ölemben …és most azokat a részeket adták, amelyben Paul Rudd is szerepel, mint Mike Hannigen, Phobe barátja, majd férje. És hogy miért is volt ez zavaró számomra? Mert Misi egy picit azért emlékeztet rá. Annak idején, amikor még összejöttünk, ő maga mondta, hogy volt olyan kolléganője, aki említette neki, hogy van némi hasonlóság köztük. Bár akkor én azt mondtam, szerintem nincs, de be kell, hogy valljam, de igen is van. A 40 éves szüzet, ha hetente minimum kétszer nem adták le, akkor egyszer sem. Amúgy ezt a filmet még Misivell néztem meg először, valamikor kapcsolatunk elején. Egyike volt a gyűjteményében szereplő filmeknek.
Egyszerűen minden jel és érzéseim is azt súgták, hogy Misivel történik valami sorsfordító ebben a hónapban. Szerintem a rezdüléseit érezhettem, jelezhették a filmek…
Erős a megérzésem az iránt, hogy talán most márciusban indult útjára az a kis élet, amely egyrészt belőle van. Ha egy novemberi kislánnyal lesz gazdagabb általa a világ, akkor soha többé nem kételkedem majd magamban és a megérzéseimben. Ami viszont fájó lesz, hogy én annak idején nagyon, de nagyon szerettem volna tőle egy kislányt, ráadásul pont egy novemberi kislányt. Nálunk a családban nem egyedüli eset az, hogy az elsőszülöttek lányok, ráadásul november hónap szülöttei (nagymamám, apukám nővére, unokatesóm…és persze én is).
Megfogadtam, hogy nem fogom keresni, nem fogok felőle érdeklődni, még akkor sem majd meghalok a kíváncsiságtól és majd szétrobbanok a tudatlanságtól, csak közvetlenül az előtt, mielőtt elmegyek… Belegondoltam, hogy az elmúlt időben, ő hányszor kezdeményezett beszélgetést, hányszor érdeklődött felőlem. Mindig arra jutottam, hogy mióta Zürich-be költözött nem keresett. Talán egyszer. De mióta Ednával van, a születésnapomat és egy boldog karit kívánva, nem érdekelte már, hogy mi történik velem.
Legutóbb akkor írtam neki, amikor boldog születésnapot kívántam. Azóta semmi… nehéz volt megállni, különösen márciusban, mert mindig ő volt a fejemben. Nézegettem, hogy Messenger-en mennyire aktív, de beszélgetést sosem kezdeményeztem.
Tegnap, 2016. április 1-jén a reggeli rutin kanapécsücsülésem során, tablettel a kezemben olvasgattam, néztem az üzeneteimet. Ilyenkor Cilu cica néha bekéretőzik az ölembe és addig helyezkedik, míg meg nem találja a számára tökéletes pozíciót. Ezen a reggelen is így tett a gyerkőc, de addig mozgolódott, míg tappancsával sikerült Misinek elküldenie egy like jelet, egy üzenetben. Annyira kínosan éreztem magam. Most erre írjak valamit vagy sem?! Aztán végül csak annyit böktem oda, hogy ’akár hiszed, akár nem…ez Ciluka volt…ő küldte a jelet’. Persze válasz nem érkezett. Bár reméltem, hogy visszaír valamit, ha már ott van egy üzenet tőlem, de meg sem nézte. Az üzenő felület mutatja, ha a másik fél elolvasta. Azt láttam a nap végén, hogy aktív volt és olvashatta volna, ha akarja, de valószínűsítem, hogy mivel látja, hogy tőlem van, nem akarja megnyitni. De voltam én is olyan hülye, hogy elküldtem egy like jelet szintén, véletlenül ….Na ekkor már röhögni sem tudtam magamon…ennél cikibb dolgot kevesebbet tudok elképzelni az ex előtt.
De most azt mondom, hogy baromi bosszantó, hogy nem veszi arra a fáradtságot, hogy megnyissa az én üzenetemet. Tudom és tisztában vagyok azzal, amit tettem, az fájt neki és hibáztam, de ő sem volt hibátlan. Ostorozom magam miatta már hónapok óta, de most haragszom is…(nem csak Róma miatt)… Haragszom, mert mondja azt, hogy nem akar rólam hallani és ne játssza már megint a gyereket, aki nem meri vállalni a véleményét és nem mer kiállni azért abban amiben hisz, inkább elkerül mindent…
Nem tudom mire számítsak…. keresni nem fogom…nem szabad… majd csak akkor ha eljön az idő…
Március utolsó hetében megtettem azokat a lépéseket, amelyek talán elkezdik segíteni az utam egyengetését. Beiratkoztam egy nyelvtanfolyamra és végre, közel 2 hónap után időpontot kaptam a személyes konzultációra!!!! Úgyhogy belevágok …